hu en
2021. Június 30. 16:00  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Vidi II - vereség a második nyári edzőmeccsen

Fiatal csapatunk az NB II-be való feljutást megcélzó Mosonmagyaróvárral találkozott. 

A MOL Fehérvár FC II ezen a héten Mosonmagyaróváron edzőtáborozik, hétfő óta napi két edzést vezényel Szalai Tamás vezetőedző fiatal együttesünknek. Szerda délelőtt pedig felkészülési mérkőzést játszott a helyi NB III-as csapat, a Mosonmagyaróvár ellen, amely azzal a nem titkolt céllal várja a 2021/2022-es szezont, hogy kiharcolja az NB II-be való feljutást. 

A mieink az első félidőben a Dulka - Fodor, Katona, Horváth Á., Bihari - Rónaszéki, Horváth B., Armaan, Dénes - Menyhárt, Salacz felállásban játszottak. A hazaiak jóval frissebben mozogtak, ez pedig gólokban is megmutatkozott, hiszen bő negyedóra elteltével már 4-0-ra vezetett a Mosonmagyaróvár. Gyakorlatilag az első félidő nagy részében a mi térfelünkön zajlott a játék, a szünetig pedig még két újabb gólt szereztek a hazaiak, így a félidőben 6-0 volt az állás.

A második 45 percben Szalai Tamás vezetőedző a Molnár - Jancsó, Urbán, Balogh, Nádudvari - Varga, Tóth A., Dékei, Papp - Babos, Bozai tizenegyet küldte pályára. Ez a félidő már kiegyenlítettebb játékot hozott, de továbbra is a Mosonmagyaróvár birtokolta többet a labdát. A játékrész derekán pedig a hazai csapat beállította a 7-0-ás végeredményt. A Vidi II legközelebb jövő héten szombat délelőtt Pakson lép pályára a Paks II ellen. 

Szalai Tamás: "A felkészülés azon szakaszában járunk, amikor rendkívül nagy terhelésnek vannak kitéve a játékosok. Napi két kemény edzéssel készülünk a bajnokságra, közte pedig folyamatosan játsszuk az edzőmeccseket. Attól azonban, hogy valaki fizikálisan fáradt, 45 percet még tudni kellene koncentrálni, nem szabad ennyire szervezetlenül futballozni. Az első félidei csapaton nagyon látszódott, hogy hiányzott a játékosokból a koncentráció, fejben nem tudtak megbirkózni a feladattal. Semmilyen szinten nem megengedhető az, hogy bő negyedóra alatt 4 gólt kapjon egy csapat. Sokkal jobban kell koncentrálni a mérkőzéseken, ebben mindenképp fejlődnie kell fiatal csapatomnak."

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek