hu en
2021. Május 10. 11:35  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Küzdelmes mérkőzésen igazságos döntetlent hozott a Vidi II lipóti vendégjátéka

Mindkét együttes előtt adódott gólszerzési lehetőség, a hálók azonban érintetlenek maradtak a vasárnap délutáni bajnokin. 

Második csapatunk az élmezőnyben helyet foglaló Lipót SE vendégeként lépett pályára a legutóbbi fordulóban. Szalai Tamás vezetőedző ismét számíthatott Kövesdi Péter és Papp Marcell játékára, akik az elmúlt hetekben az NB I-es csapat keretében kaptak helyet. 

Hazai lehetőséggel kezdődött a meccs, Dala Martinnak kellett a léc alól kitornáznia egy 22 méteres szabadrúgást. A 23. percben Molnár Márkó kapott remek kiugratást Kövesditől, ziccerét azonban védeni tudta a haza kapus. 5 perccel később ismét Molnár került helyzetbe, de ezúttal sem sikerült túljárnia Dénes Zsolt eszén. Fél óra telt el a meccsből, amikor Tóth Bence két szép csel után tekert a hosszú alsó irányába, de ezt a kísérletet is sikerült kivédenie Dénesnek. A 36. percben Dala Martin védett nagyot, a korábban az élvonalban is futballozó Harsányi közeli ziccerét hárította bátor kivetődéssel fiatal kapusunk. 

A második félidőben a Lipót nem jelentett komolyabb veszélyt a kapunkra, igaz ebben a játékrészben mi sem alakítottunk ki komolyabb gólhelyzetet. A játék a két 16-os között zajlott, valamivel többet birtokoltuk a labdát. A 91. percben megszerezhettük volna a győzelmet, a csereként pályára lépő Dékei Márk váratlan 17 méteres lövése a jobb alsó kapufán csattant. A meccs krónikájához tartozik, hogy a 74. percben pályára lépett csapatunkban a 17 esztendős Kovács Bence, akinek ez volt az első NB III-as bajnokija.

A Vidi II legközelebb szerda délután a Sopront látja vendégül. 

Szalai Tamás

"Amiben az elmúlt két hétben hiányérzetem volt a védekező részben, azt tökéletesen megoldották most a srácok. Stabilan, koncentráltan, végig fegyelmezetten küzdöttek. Az első félidőben a támadójátékunk is nagyjából rendben volt. Két-három komoly gólszerzési lehetőségünk volt, ezeket nagyobb koncentrációval értékesíthettük volna. Nem vagyok elégedetlen. Akkor ér az az 1 pont nagyon sokat, ha a Sopron elleni bajnokit szerdán megnyerjük. Ennek tudatában dolgozunk tovább.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek